Hétvégén megint szigorítanak a kijárási szabályokon Józsefvárosban
A VIII. kerület vezetése él a kormány adta lehetőséggel.
A VIII. kerület vezetése él a kormány adta lehetőséggel.
Józsefváros polgármestere türelmet kér a lakáskiadóktól.
Pikó András a Facebookon ismertette, ki kaphatja meg a legfeljebb 50 ezer forintos támogatást.
Összesen 69-en vannak hatósági házi karanténban a kerületben, közülük 8-an egészen biztosan koronavírusosak.
Ráadásul a polgármesterek attól félnek, hogy csökkenni fognak a bevételeik. Állami segítségre és önkéntesekre lenne szükség helyben is, utóbbiban nincs hiány.
Azok örülhetnek, akiknek van kerületi parkolási igazolványuk.
Ugyanezt mondják Józsefváros polgármesterének, Pikó Andrásnak is.
Ki kellett jelenteniük a józsefvárosi óvodákban dolgozó óvónőknek és minden más alkalmazottnak, hogy nem tagjai semmilyen civil szervezetnek – tudta meg a hvg.hu. Ez nemcsak törvénytelen, de a civil támogatással megválasztott, új kerületi polgármester, Pikó András miatt teljesen érthetetlennek is tűnt, ám mivel az önkormányzat utasítására hivatkozva íratták velük alá, az állásukat féltve sorra nyilatkoztak. A csavar ezután jött: Pikó András elmondása szerint tudomása nélkül zajlott az egész akció, csak lapunktól értesültek arról, mi folyik a saját fenntartású intézményekben. Szándékos, belső szabotázs vagy emberi hiba? Józsefváros vizsgálatot indít, hogy kiderítsék.
Az lenne aggályos egy demokráciában, ha a levelezés titokban maradna. Ez következik a törvényekből, az alkotmányos elvekből és a hazai és nemzetközi bírósági gyakorlatból is.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsághoz több bejelentés is érkezett az ügyben.
Tisztább választásokért lép fel a TASZ a józsefvárosi botrány után.
Józsefváros polgármestere olyan e-maileket mutatott be, melyek állítása szerint bizonyítják, hogy még a Helyi Választási Iroda vezetője is beleszólt a józsefvárosi kerületi lapban megjelent cikkekbe.
Mármint ami maradt belőle. 2018 szeptemberében a józsefvárosi önkormányzat ugyanis szerződést kötött 400 darab mozijegy vásárlására bruttó 775 000 forint értékben.
A kerületvezetők felhalmozzák a szabadságukat, hogy nagy összeghez jussanak, ezt a gyakorlatot szüntetnék meg.
Hétfő délután Budapesten a Mozsár Bisztróban a Transparency International Magyarország a Korrupcióellenes Világnap alkalmából tartott konferenciát. Az egyik szekcióban olyan független polgármestereket kérdeztek a friss tapasztalataikról, akik nemrég vették át a hatalmat fideszes elődjeiktől.
A polgármester azt állítja, hogy látott havi 120 ezres üzemanyag-elszámolásokat is. A hét hivatali autóból csak kettőt tartanak meg a Józsefvárosban, a többit máshol fogják használni.
10 millió járna, amiért nem mentek szabadságra.
A karácsonyi jutalomosztáskor van, aki több pénzt vihet most haza, mint korábban, de az eddig kiugró fizetést kapók rosszul járnak – pontosította korábbi nyilatkozatát Pikó András józsefvárosi polgármester.
Pikó András kerületi polgármester szerint az oldalra annak idején pénzt is költöttek.
A józsefvárosi polgármester nyilvánosságra hozott két levelet, amelyet a kerületi lap főszerkesztője küldött többek között a Fidesz frakcióvezetőjének és a volt polgármesternek is.